ARCHIV 
SOPRON

KIÁLLÍTÁS

Az ARCHIV című kiállítás az AMI elmúlt két évtizedének taktilis levegővételéből nyújt válogatást. Az eddigi kiállításaink sora a megmérettetésről a teljesítményről szólt. Tekintettel arra, hogy a mostani bemutatkozás részben egybe esik az Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon kiállításával az együttállás okán, a jelenlétünk most nem az összegzésről, végeredményről ad számot, hanem a névtelen kezdetről, a közösen megtett útról, arról a metszéspontról ahonnan az építész, a formatervező, a tervezőgrafika szakirányaink szétágaznak. A kiállított plasztikák a vitrinekben mint virtuális spirituszban tárolt fosszíliák, a régi kémiai biológiai szertárak és tanodák hangulatát idézi, amelyben egyfajta szemlélődő belső párbeszéd alakulhat ki a látogatóval, a vertikális üveghasábok raszterén keresztül.

 

ARCHIV 2017

 

A Soproni Egyetem művészeti kampusza, az Alkalmazott Művészeti Intézet, 23 éves múltra tekinthet vissza. Sopron szerethető, emberléptékű környezete, arányossága, történelmi légköre hatással van ránk, hiszen minden beleépült amit az itt élő ember a városról az azt körülvevő változatos tájról álmodott és kigondolt. Azon ritka városaink közé tartozik, ahol a sétáló ember lépésritmusa megváltozik, kikerül a gyors időből, észrevétlenül része lesz a lassú idő térfogatának. Napjainkban odafigyelni talán az egyik legnehezebb dolog. A külső látásunk forgatagában a saját hang, a belső látás csak a lassú időben derengés, szemlélődés közben található meg.

Az ARCHIV című kiállítás az AMI elmúlt két évtizedének taktilis levegővételéből nyúj válogatást. Az eddigi kiállításaink sora a megmérettetésről a teljesítményről szólt. Tekintettel arra, hogy a mostani bemutatkozás részben egybe esik az Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon kiállításával az együttállás okán, a jelenlétünk most nem az összegzésről, végeredményről ad számot, hanem a névtelen kezdetről, a közösen megtett útról, arról a metszéspontról ahonnan az építész, a formatervező, a tervezőgrafika szakirányaink szétágaznak. A kiállított plasztikák a vitrinekben mint virtuális spirituszban tárolt fosszíliák, a régi kémiai-, biológiai szertárak és tanodák hangulatát idézi, amelyben egyfajta szemlélődő belső párbeszéd alakulhat ki a látogatóval, a vertikális üveghasábok raszterén keresztül.

A napi életritmusunk praktikuma, hogy szenvtelenül nézünk, a tagolt és tagolatlan alakzatok átlagát értelmezzük, így hétköznapi terünket, ritmusunkat ebből a készletből keverjük ki. A tájékozódáson túl, a figyelmünk akkor összpontosulhat igazán, ha az észlelt alakzatok saját karakterűek, eltávolodnak a nagy átlagtól, így környezetünk tervezett tárgyai és térbeli arculatai felszólító jelleggel bírnak. A konstrukcióknak és az anyaghasználatnak a meghatározása során minden tervezőnek kiemelendő szempontja lehet a rá bízott gondolat és anyag életben tartása, eleven szemlélete. Ez az eleven szemlélet lehet garancia arra, hogy hallgatóink szokatlan mértékben terjeszthessék ki képességeik határait. A formákat eltérő ritmusban torzítani kell ahhoz, hogy összenőjenek a tér szövetével, így a torzítás konvenciói egyúttal alapelemeit képezhetik a téralakítás ritmusának, jelrendszereinek.

Az elindulás első pár hónapjának kiemelt szakmai feladata, hogy szándékunk szerint megtörténjen a külső látás és érzékelés belső látásra kalibrálása, ezt az átállítódási folyamatot mutatjuk be most. A kihívást az jelenti, hogy hallgatóink nagy többsége nem műhelyekből, hanem iskolapadból érkezett, így nem történhetett meg a manuális szelektálódás, a természetes kiválasztódás, helyette induláskor egy begyakorlott, ügyességen alapuló modor van jelen. Az újraindításhoz, átállítódáshoz rendelkezni kell egy egészséges szabadságfokkal és igénnyel, aminek az árát a jelölt a saját sorsával fizeti meg, ez mindig kemény lecke. Az anyagstúdiumok üteme, a tanulmány, modell, plasztika szintje később kiegészül a torzó fogalmával, ami magába foglalja a tagoltság szokatlan térfogatát, a látva boncolás képességének gyakorlatát. A töredékek a torzulások stúdiumán keresztül a tudatos térépítés már lehetővé teszi a szakmatorzók jövőbe mutató formajóslatát, ahol már maga a gondolkodási forma válik térbelivé és plasztikussá.

A forma kialakulásának, megértésének üteme feltételezi azt a felismerési szándékot és irányt, mi szerint a forma a tartalom látható alakja, ami vagy kiemeli a tartalmat és érzékelhetővé teszi számunkra a benne lévő információt, vagy éppen elrejti azt, és formájával, mintázatával dezinformál bennünket. 

A természet nincsen készen, ezért a kimeríthetetlen formák kódjának feltörési szándéka számunkra ősi kihívás, kreatív lendület. A formák értelmezése, alakítása során magas szinten elsajátítandó annak összeillesztési és szétválasztási módja. Így válik felismerhetővé, tapinthatóvá a formák gyorsulása-lassulása, megtorpanása, áthatása. Ezeknek a technikáknak és technológiáknak a mesterségbeli ismerete határoz meg bennünket. Az oldás és kötés, a halmazállapot változása és ennek gyakorlata teszi csak felismerhetővé számunkra munka közben, hogy hagyjuk az anyagokat viselkedni a természetük szerint. Ennek legközvetlenebb jótékony hatása a megformált anyagok és felületek életteli frissességében nyilvánulhat meg.

Az ARCHIVUM gerincét a kristály-növény-állat-ember törésekkel tagolt dinamikus sora adja, ami ritmusával felébreszti és elaltatja a teret. Életünk során bejárjuk a kristály zártságát, drámai nyugalmát, amikor bezárkózunk, a növény szintjét, amikor a gondolkodásunk vertikális, elvont természetű, az állati szintjét, amikor felértékelődik a helyváltoztatás, a mozgás igénye és praktikuma. Az ebből leszűrődő kulturális vetület az ornamentika, már az eltűnések és előtűnések szakadatlan sorából áll, ami, ha megszerveződik, erős kapcsolata jöhet létre a kristály, növény, állat, ember fonatának és vizuálisan talán a legnagyobb közösségszervező energiává válhat. A stúdium során az alkotónak az a természete, hogy szétfeszítse a határait, az anyagnak pedig az a természete, hogy ellenálljon, ebben a szép feszültségben jöhet létre a mű.

A kezdetek bemutatása nem a számonkérés kényszerének igényéről, hanem egy belső párbeszéd hőfokáról adhat most számot, remélhetőleg mindannyiunk örömére. Csak a lassú időben eltöltött megélt gondolatok, megmunkált anyagok teszik lehetővé, hogy időn kívüli térfogatba küldhessük mozdulatainkat egy gondolkodási formáról, egy képzésről, egy lépésritmusról.

Soltra E. Tamás 
szobrász és éremművész, a kiállítás kurátora

fotó © Dénes Nóra

SOPRONI EGYETEM Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar

Alkalmazott
Művészeti Intézet

University of Sopron
Institute of Applied Arts 

H-9400 Sopron, Deák tér 32. 
+3699 518 900