AZ AMI – ÉS AMI LEHETNE

OROSZ ISTVÁN 2019.02.17. 

Egyetemi körökben a vénségesen vén szinonimája a professor emeritus. Esetemben a dolog Sopronhoz kapcsolódik, közelebbről az AMIhoz, vagyis az Alkalmazott Művészeti Intézethez. A koromat csak azért hoztam szóba, mert egy idő után az ember elkezd jelentőséget tulajdonítani a lepergő évtizedeknek, ráeszmél ugyanis, nincsen belőlük olyan megszámlálhatatlanul sok. Az én esetemben a soproni AMIs közjáték éppen egy évtized volt. Pontosan annyi, hiszen amikor venni készültem a kalapomat, a dékáni titkárságot vezető hölgy, Icának hívták, előhúzta a munkába állásomkor kitöltött papírt, (…mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot…) s meglepve látta (meglepődtem én is), napra pontosan tíz évvel korábbi rajta a dátum. Talán órára is, hiszen a kávéscsészék árnyékát pont olyan szögből és éppen olyan formán rajzolta körbe az ablakon besütő nap, mint akkor tíz évvel azelőtt. Természetesen tudom, hogy egy iskolát kizárólag az onnan kikerülő diákok minősítenek. Ha valaki kérdez a grafika tanszakról, amelynek első vezetője voltam, neveket szoktam sorolni, pályára állt és ott megbecsülést szerzett alkotók neveit, és a kérdező képbe kerül, sokkal hamarabb kerül képbe, mintha mondjuk az intézmény felszereltségét, az egy hallgatóra jutó támogatás összegét vagy a tanári munka körülményeit taglalnám. Amíg AMIs tanár voltam, egymás közt mégis ilyesmiről kényszerültünk a legtöbbet beszélgetni. Én is éreztem, aztán a távozásom után a kollégák még fokozottabban tapasztalták, hogy az egyetemi struktúrán belül aránytalanul háttérbe szorult a művészeti oktatás. Talán árnyaltabb a kép, ha úgy mondom, a kirakatban ugyan tündökölnie kellett, ennek anyagi támogatottsága azonban fokozatosan elveszett. Miközben a jobbító elképzelések már sokadszorra pattantak vissza, a tanári karnak a státusz megváltoztatása is eszébe jutott. A logikus lépés az önálló karrá változás lett volna, már az én időmben is erről szóltak a tárgyalások, aztán a karrá válás többszöri elutasítása után merült föl a különválás gondolata, amihez kedvező lehetőség kínálkozott a győri Művészeti Karral kialakuló kapcsolat révén. Úgy tűnik, U. Nagy Gábornak, az AMI vezetőjének hirtelen fölállítása (hogy a durvább kirúgás szót még ne használjam – hátha jobbul a helyzet) mindenkit állásfoglalásra késztet, s jól látszik, a szándék, amelyet személye jelenít meg, régóta érlelődő közös igény, nem csak az intézet tanáraié, nem csupán a hallgatóké, a szakmai szervezeteké, de a magyarországi művészképzés, sőt a kulturális szcéna érdeke is az lenne, hogy az idén 25 éves Alkalmazott Művészeti Intézet az ott folyó munka színvonalához méltó rangot kapjon. 

P.s. Az előző "AMIzásomért" ide tessék klikkelni. 

UTISZ blog

Alkalmazott Művészeti Intézet

Institute of Applied Arts 

H-9400 Sopron, Deák tér 32.